44. rész

Sziasztok.. ezer bocsánat, hogy csak most hozok részt.. viszont eszembe jutott valami. Mivel mostanában elég ritkán tudok írni, arra gondoltam, hogy amikor tudok akkor megírom a felét (kb) az új résznek, azt kirakom, majd amikor tudom a másik felét is kiírom.. Szóval most itt van egy fél rész, a másik felét fogalmam sincs, hogy mikor tudom hozni, de igyekszem majd valahogy géphez kerülni. Tehát akkor egy fél rész, és ugyan úgy 4 komi után hozom a másik felét. Remélem tetszik, jó olvasást ^^xx♥

*Holly szemszöge*

Hagytam, hogy a többiek előre menjenek, én utoljára mentem be a kórterembe. Bevallom, féltem... Lehajtott fejjel álltam, és a cipőmet kémleltem, mintha olyan baromira érdekes lenne. Fájdalmas csend uralkodott a szobában, és éreztem, hogy mindenki engem néz.. Lassan, óvatosan felemeltem a fejem, és az ágyon fekvő Harry-re tévedt a tekintetem. A feje be volt kötve, infúzióra rakták, a sok vér vesztés miatt. Borzasztó volt így látni Őt. Emésztett a gondolat, hogy ha csak egy kicsivel előbb nyitom ki a számat... ha csak pár pillanattal hamarabb szólalok meg.. akkor nem üti be a fejét, és nem jut kórházba. Lassan az ágy mellé sétáltam, odahúztam egy széket és könnyeimmel küszködve fogtam meg Harry kezét és néztem ahogy édesen szuszogva alszik.
-Kimegyek felhívom Paul-t..-szólalt meg halkan Zayn. Lehunyt szemmel bólintottam egyet, közben éreztem, hogy újabb könnycseppek folynak le az arcomon.
-Holly mi most kimegyünk.. Egyedül hagyunk vele egy kicsit..-tette vállamra a kezét gyengéden Niall.
-Köszönöm..-suttogtam. Ennyi jött ki a számon...a sírás egyszerűen fojtogatott. Szép lassan kisétáltak az ajtón, így egyedül maradtam Harry-vel. Kiment a testemből minden erő, képtelen voltam tartani a fejemet így homlokomat Harry kezének döntöttem.
-Harry.. nem hiszem, hogy hallod amit most mondok, de muszáj elmondanom, hogy végtelenül sajnálom, és csak magamat okolhatom, hogy ide kerültél. Ha hamarabb szólalok meg talán nem lennél most itt...így. Remélem egyszer meg tudod ezt nekem bocsájtani.-ahogy suttogva beszéltem Harry-hez, hirtelen nyöszörgést hallottam. Minden erő visszatért a testembe, és hihetetlen sebességgel kaptam fel a fejemet.
-Harry? Harry hallasz?-apró mosoly húzódott a számra mikor aprót bólintott.

-B-borzasztóan sajog a fejem..-tette kezét a homlokára, és egészen meglepődött, amikor a fáslit kitapintotta a kezével.
-Hol vagyok?-nyitotta ki óvatosan a szemeit, majd rám nézett. Egy pillanatra mintha összezavarodott volna.-És te? Te ki vagy?-vágott értetlen fejet. Én pedig egyszerűen megsemmisültem.
-T-te nem tudod, hogy én ki vagyok?-sápadtam el, kezemet egyből a szám elé emeltem, szemeim pedig újra megteltek könnyekkel.
-Tudnom kéne?-vágott fancsali fejet, majd kihúzta a kezét a kezem alól. Megsemmisülve álltam fel, és az ajtóig higgadtan elsétáltam, majd ahogy kiléptem az első ember nyakába borultam és csak zokogtam. Liam egyből visszaölelt, simogatta a hátam, próbált megnyugtatni.
-Nem tudja ki vagyok..-motyogtam a nyakába, mire egy kicsit eltolt magától.
-Micsoda?
-Nem tudja, hogy ki vagyok.. nem ismer meg.. nem ismer fel érted?-elkezdtem hisztizni, és egyre jobban sírtam. Nem lehet.. nem.. egyszerűen képtelenség.
-Elmegyek szólok az orvosnak, hogy felébredt..-rohant el Niall, majd pár perc múlva vissza is tért az orvossal a nyomában.