44. rész /folytatás/

*Holly szemszöge*

Niall rohant az orvos előtt, majd az ajtónál gyorsan elhadarta, hogy Harry nem emlékszik rám. Az orvos bólintott majd bement a kórterembe és becsukta az ajtót.. remek.. most akkor várunk.
- Holly.. figyelj! Szerintem menj haza.. már rég óta bent vagyunk. Pihend ki magad, aludj egyet és holnap megbeszéljük, hogy most mi legyen. Rendben? - fogta kezei közé az arcomat Liam.
- Ti itt maradtok? - szipogtam.
- Igen..
- Én meg hazaviszlek és ott maradok veled.. még a végén valami hülyeséget csinálsz nekem.. - karolt át Louis, majd halványan rám mosolygott és elindultunk a kocsihoz. Miután beszálltunk a kocsiba csendben ültünk egymás mellett. Lou nem szólt egy szót sem, én pedig csendben sírdogáltam.
- Holly minden rendben lesz, hidd el. - nézett rám egy pillanatra, majd megint az utat figyelte.
- Mit csináljak Louis? Hogy érjem el, hogy megint emlékezzen rám? Belehalok, ha örökre elfelejt.. gyerekünk lesz.. - folyt le egy újabb könnycsepp az arcomon.
- Nem fog elfelejteni. Emlékezni fog rád.. Tudom. Bízok Harry-ben.. te is bízz benne.. Szeret téged. Nagyon.. - mosolygott rám óvatosan. Halványan visszamosolyogtam rá, aprót bólintottam, majd az út hátralévő részében csendben ültünk egymás mellett.

*Otthon*

- Menj, vegyél fel valami itthoni kényelmesebb ruhát, addig én csinálok forró csokit.. - tűnt el a konyhában Lou.
- Oké, mindjárt jövök.. - mondtam, majd felrohantam az emeletre. Felvettem Harry egyik melegítő nadrágját, és a Jack Wills-es pulcsiját. Út közben belenéztem a tükörbe és elszörnyülködtem a látványtól. Egy sápadt arcú, lefojt sminkű, meggyötört lány nézett vissza rám.. Ez lennék én. Egy roncs halmaz. Harry nélkül az életem elviselhetetlenné vált, egy pillanat alatt. Újra feleszméltem, hogy Harry nem emlékszik rám és a szemeim megint megteltek könnyekkel. Nem akartam sírni többet.. erősen össze szorítottam a szemem és valahogy sikerült visszafojtanom a sírást. Gyorsan bementem a fürdőbe, megmostam az arcom, lemostam az elfolyt sminkemet, és újra szembe néztem magammal. A roncshalmazzal. Csodás.. Elhessegettem a gondolataimat, és lementem a földszintre. Louis a nappaliban ült, kezében egy bögrével.. a másik az asztalon volt, és rám várt.
- Gyere, idd meg.. - mosolygott rám, majd megpaskolta maga mellett a kanapét. Halványan elmosolyodtam a gesztusán. Aranyos, hogy így gondoskodik rólam, hogy kicsit próbálja terelni a gondolataimat.. ezért imádom Louis-t. Kezembe vettem a gőzölgő nagy bögre kakaót, és lehuppantam Lou mellé. Lassan kortyolgattuk a kakaónkat, és ültünk a sötét szobában, csendben.
- Tudod Holly.. én hiszem, hogy Harry emlékezni fog rád.. - engedte le ölébe a kezét óvatosan, nehogy kilöttyenjen a forró kakaó. Egy pillanatra szúrt a szívem.. aztán elmúlt.
- Remélem Lou.. remélem.. - bámultam a gőzölgő kakaómba.
- Én meg tudom.. bízz bennem. - simított végig óvatosan a vállamon, késztetve, hogy nézzek rá. Lassan felemeltem a fejem.. láttam, hogy csillognak a szemei, és édesen mosolyog rám..
- Fura, de olyan mintha a húgom lennél.. elképzelni se tudnám már nélküled a "szürke" hétköznapjainkat. - megmosolyogtatott.
- Nekem pedig van négy fogadott bátyám.. jó érzés tudni, hogy ti mind itt vagytok nekem... - kicsit elgondolkoztam.. mind.. csak most Harry nem. Aztán eszembe jutott David. Azt mondta hívjam fel.. Letettem az asztalra a még mindig gőzölgő kakaómat, és felrohantam az emeletre a telefonomért, majd vissza Lou-hoz.
- David-et hívod igaz? - mosolyodott el.
- Igen.. már hiányzik. - mosolyogtam vissza rá, majd tárcsáztam a bátyámat. Két csörgés után felvette.

- Húgi. Végre. Azt hittem, hogy már elfelejtettél.
- Az én szeretett bátyámat? Hogy felejthetnélek el? Ne viccelj már. Mesélj, milyen Dublin-ban?
- Csodás.. gyönyörű hely.. Kár, hogy nem együtt valósítottuk meg az álmunkat. De egyszer kihozlak ide, ha alkalmam lesz rá. Látnod kell ezt a helyet. - felnevettem.
- Mindenképpen. Hiányzol Dave. - szomorodtam el egy kicsit.
- Te is húgi. Na de mesélj, mi van otthon? Jól meg vagytok Harry-vel? - a név hallatán újra könnyek szöktek a szemembe. Lou amint észre vette, kérte, hogy adjam oda neki a telefont.
- Figyelj Dave, átadom Lou-nak a telefont, ő majd mindent elmond, én már nem bírom.. majd hívj. Szia.
- Rendben. Mindenképpen hívni foglak, amikor csak tudlak. Szia húgi.

Ezzel átadtam Lou-nak a telefont. Kiment a szobából a kakaójával együtt és felment az emeletre a saját szobájába. Megfogtam a kakaómat, lassan elkortyolgattam, aztán beraktam a mosogatóba a bögrét és felmentem az emeletre. Gyorsan lezuhanyoztam, hajat mostam, majd vizes hajjal befeküdtem az ágyba és pár percen belül elaludtam a kavargó gondolataimmal.